Petőfi Sándor Általános Iskola Hagyományőrző és Hagyományteremtő Egyesülete
Székhelye és levelezési címe:
4030 Debrecen, Szabó Kálmán u. 3-5.
Elérhetőségek:
hohe.petofi@gmail.com
06-30-4614216
Adószáma: 19124746-1-09
Egyesületünk 1991-ben egy sokoldalúan képzett, kreatív tantestület tagjaiból jött létre, akik elkötelezettek a fiatalok sokoldalú fejlesztése mellett. A tanítói, tanári diploma, szaktárgyi végzettségek mellett van közöttünk népművelő, szabadidő szervező, mérés értékelési-, ifjúsági vezető képző szakember, felnőttképzési menedzser, drámapedagógus, néptánc és társastánc oktató, mentálhigiénés szakember és pszichológus. Szervezetünk rengeteg élményt és tapasztalatot szerzett a már munkája során a közösségépítésben, de folyamatosan igyekszünk megújulni. Feladatunknak tekintjük a tanulók, fiatalok felkészítése a társadalmi élet elvárásaira, a közösségi, demokratikus életre nevelése, a nemek-, a hátrányos helyzetben lévő fiatalok egyenlőségének biztosításával, úgy, hogy támogatja a fiatalok önszerveződő tudományos-, kulturális- és szabadidős csoportjainak kialakulását és működését. Tehetséggondozó programokat dolgoz ki és valósít meg a fiatalok sokirányú fejlődének biztosításához. Hagyományt ápol és új hagyományokat teremt. Célcsoportunk elsősorban bázis iskolánk, a Debreceni Petőfi Sándor Általános Iskola és AMI 600 fős diákközössége és a családok, amelyben nevelkednek. Hitvallásunk, hogy minden gyermeket kiemelkedően fejleszt a művészeti ágak valamelyikének gyakorlása. Ezért elsősorban olyan tanórán
kívüli, főleg szabadidős csoportokat működtetünk, programokat szervezünk, ahol ezt mutathatják meg.
Az egyesület elnökségének tagjai:
Dremák Éva
Erdeiné Kónya Anita
Szakályné Szilágyi Magdolna